A klímaváltozással egyes természeti katasztrófák kialakulásának gyakorisága nőhet, és ez sok esetben az emberi életet és az emberi egészséget is veszélyeztetheti. Több ilyen eseményre kell a jövőben számítanunk? Előre jelezhető ezek kialakulása? Fel lehet minderre társadalmi szinten készülni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az immár másodjára megrendezett Natural Hazards and Climate Change konferencia. A Szegedi Tudományegyetemen szervezett tudományos eseményen négy kontinens mintegy 150 szakembere vett részt.
Először mutatta be Szegeden szélesebb szakmai közönség előtt eredményeit az MTA-SZTE Földrajz Szakmódszertani Kutatócsoport.
A Szekszárdi Tudásközpontban rendezték az első Nemzetközi Lösz Terroir Konferenciát, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Földrajz– és Földtudományi Intézet GeoTerroir Interdiszciplináris Kutatócsoportjának tagjai ismertették a lösz, mint üledékes kőzet tudományos ismérveit. A nemzeti és nemzetközi országimázs szempontjából kulcsfontosságú természeti kincsünk, a lösz az abból táplálkozó haszonnövényeken, mint például a szőlőn és az arra épülő borászaton keresztül fejti ki hatását.
Két hetet töltött Magyarországon Dr. Moritz Gubler, a Berni Egyetem kutatója, aki az SZTE oktatóival és kutatóival cserélt tapasztalatot a tanárképzés legújabb módszereiről. A jövő oktatóinak képzésének is alkalmazkodnia kell a XXI. század kihívásaihoz, ezért például már a földrajztanár-képzésben is megjelenik a klímaváltozás. A svájci szakember látogatásának középpontjában a kutatócsoport által alkalmazott kutatási módszerek, például a szemkövetéses vizsgálatok és a földrajztanár-képzés módszerei - elsősorban a tanulóközpontú oktatás módszerei - álltak.
A tudományos ismeretterjesztés ősi módszeréhez nyúlik vissza a Szegedi Tudományegyetem egyik legújabb speciálkollégiuma, a „GeoKéktúra I.”, amely a földtudományi és földrajzi jelenségeket, folyamatokat keletkezési, előfordulási helyükön vizsgálja, vagyis a természetben. A különleges, terepgyakorlattal egybekötött kurzust az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológia Tanszéke hirdette meg az ott tanuló nappali és levelező rendszerű képzésben részt vevő BSc-s és MSc-s hallgatói - például földtudomány, földrajz, környezetmérnök szakosok - számára.
Március 24-én a Mátra Kincsei – Turisztikai és Vendéglátóipari Szaknap és Verseny döntőjén 6 kiváló hallgatói csapat mérte össze tudását. Kreativitásban, szakmaiságban és előadásmódban sem volt hiány!
A térképolvasás titkai címmel tart szakmai fórumot május 8-án, csütörtökön 15 órától az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézete, az MTA–SZTE Földrajz Szakmódszertani Kutatócsoport, valamint az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának Oktatáselméleti Munkabizottsága, és Neveléstudományi és Pszichológiai Szakbizottsága, a szegedi MTA SZAB Székház dísztermében.