Nemzetközi jelentőségű alapművet adott ki a Kárpát-medence hidrogeológiájáról Dr. Szanyi János, az SZTE Geológia tanszék kutatója és Dr. Almási István, Kanadában dolgozó olaj-hidrogeológus. Az angol nyelven íródott kiadvány bemutatja többek között a kilenc országot érintő ivóvízellátás, öntözővízrendszer és geotermikus fűtés geológiai hátterét. A tanulmány kiindulási, hivatkozási alapként szolgálhat a közép- és felsőoktatásban, de hasznos olvasnivaló lehet az érdeklődő laikusoknak is.
A Magyar Bor oldalán megjelent beszélgetés dr. Pál Molnár Elemér geológussal itt olvasható.
Az ország egyik legmodernebb földtudományi adatelemző bázisává alakult az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézetének téradattudományi informatikai rendszere, vagyis a GIS-labor (Geographic Information System). A több mint 13 millió forint saját erőből megvalósított fejlesztésnek köszönhetően a szegedi hallgatók korát megelőző infrastruktúra segítségével ismerkedhetnek meg az adatelemzéssel, és olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek a legmodernebb globális kutatásokat támogatják.