A Szegedi Tudományegyetem gyűjteményében is megtalálható a korund (alumínium-oxid), amely a gyémánt után a legnagyobb keménységű ásvány. Az „Év fajai” programsorozathoz csatlakozva, a Magyarhoni Földtani Társulat, 2016-tól évente kihirdeti az „Év ásványa” cím nyertesét, ami a három jelöltből álló szavazás eredményeként 2024-ben a korund lett.
Intézetvezetőnk, Dr. Pál-Molnár Elemér előadást tart a 2024-es év első Mondolo Clubján, ahol Olaszországot ismerhetik meg a résztvevők.
Az Etna, a Stromboli és a Vezúv folyamatosan formálja a felszínt, erőteljes hatással van a természeti és kulturális viszonyokra. Egyszerre áldás és átok ott az élet, a helyiek pedig megtanultak mindezzel együtt élni. Az előadás során betekintést nyerünk a vulkanológia színpompás világába, megtudjuk, miért olyan erőteljesek a vulkánkitörések Olaszországban, és hogy miért települnek mégis vulkánok mellé az emberek.
A Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetének oktatóit, munkatársait, hazai és külföldi PhD-hallgatóit és vezetőit köszöntötte Dr. Pál-Molnár Elemér 2024. január 10-én. Az intézetvezető értékelte az elmúlt évet, vázolta a következő időszak kihívásait, majd állófogadás keretében folytatódott a rendezvény.
Azon gondolkozol, hogy az SZTE TTIK-n tanulj tovább? Gyere el kari nyílt napunkra, és tudj meg többet képzéseinkről!
Időpont: 2024. január 20. (szombat) 9:00 – 14:00 óra között
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Biológia Intézet (6726 Szeged, Közép fasor 52.)
Központi előadás időpontja: 12:00 óra
Központi előadást tartja: Dr. Pfeiffer Ilona oktatási dékánhelyettes
Előzetes regisztráció nem lesz, a helyszínen fogunk feltenni a résztvevőknek néhány kérdést a továbbtanulási terveikkel, az érdeklődésükkel kapcsolatban. A válaszadás nem kötelező, de szívesen vesszük, ha ezzel segítik a szervezők munkáját a jövőt illetően.
A rendezvény teljes ideje alatt a Tanulmányi Osztály és a Hallgatói Önkormányzat, valamint több kollégium képviselői is jelen lesznek, akik általános tájékoztatást adnak, de konkrét kérdésekre is válaszolnak.
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiuma ezen a napon két alkalommal is épületbejárásra hívja az érdeklődőket a közeli kollégiumba.
A részvételi szándékukat aznap, a helyszínen jelezhetik a látogatók.