konf

150 tudós, 4 kontinens, 3 nap, 1 cél: felkészülni a természeti veszélyek okozta kihívásokra

A klímaváltozással egyes természeti katasztrófák kialakulásának gyakorisága nőhet, és ez sok esetben az emberi életet és az emberi egészséget is veszélyeztetheti. Több ilyen eseményre kell a jövőben számítanunk? Előre jelezhető ezek kialakulása? Fel lehet minderre társadalmi szinten készülni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az immár másodjára megrendezett Natural Hazards and Climate Change konferencia. A Szegedi Tudományegyetemen szervezett tudományos eseményen négy kontinens mintegy 150 szakembere vett részt.

Szeged három napra a természeti veszélyek és a klímaváltozás kutatásának nemzetközi központjává vált. A Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézete 2025. május 21-23. között, az NKFIH Mecenatúra pályázatának támogatásával nemzetközi konferenciát és workshopot szervezett, II.Natural Hazards and Climate Change” címmel.

A konferenciát az aszályok, árvizek, földrengések, inváziós növények mellett jelentős részben az egészségügyi vonatkozásoknak szentelték, hiszen például a járványok kialakulása, vagy az egyre gyakoribb hőhullámok során jelentkező hőstressz az emberiséget fenyegető természeti veszélyek sorába illeszkedik, és a klímaváltozás nem kis részben ráerősít e veszélyek nagyságára. Ezért a konferencián résztvevők egy külön szekcióban és egy workshop keretében is azt vizsgálták, hogy a földrajz és a földtudományok térbeli látásmódja és kutatási eszközkészlete miként hasznosítható a népegészségügy terén. A megnyitón beszédet mondott Prof. Dr. Horváth Dezső, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar dékánja, Prof. Dr. Paulik Edit, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézet intézetvezető egyetemi tanára és Dr. Sipos György, az SZTE TTIK Természet- és Környezetföldrajz Tanszék tanszékvezetője.


KJA-Number-2750


Négy kontinenst képviselt az a több mint 150 résztvevő, aki Szegedre érkezett. A leghosszabb utat a konferencia kedvéért egy, a közép-ázsiai Tádzsikisztánból érkező kutató tette meg, a további ázsiai, afrikai, dél-amerikai résztvevők főleg európai, köztük Stipendium Hungaricum ösztöndíjasok voltak. Az európai résztvevők főként a közép és a kelet-európai régióból érkeztek, így Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából, Szlovákiából, Lengyelországból és még Ukrajnából is. Emellett Nyugat-Európából, Németországból és Spanyolországból is jöttek delegáltak.


KJA-Number-2735

A konferencia egyik plenáris előadását Dr. Páldy Anna, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakértője tartotta a hőhullámok egészségügyi vonatkozásairól. Fotó: Kovács-Jerney Ádám


– A konferencia a két évvel ezelőttihez hasonlóan hangsúlyosan foglalkozott a hidrológiai vonatkozású természeti veszélyekkel, elsősorban az aszály és az árvizek kérdéskörével, több szekció is ennek a témakörnek volt szentelve, összegyűjtve nemcsak az SZTE, de környező országokbeli kompetenciákat is a monitoring, modellezés és előrejelzés terén, ezzel is elősegítve a közös fellépést és tudományos válaszok keresését a víztudományok és a vízgazdálkodás terén. A szegedi kutatók több előadásban is bemutatták a talajnedvesség és a vízhiány műholdas elemzésével, valamint területhasználat és a felszínborítás változásával kapcsolatos földrajzi és biológiai vonatkozású kutatásaikat, amikhez jól kapcsolódtak a külföldi műhelyek által fejlesztett és bemutatott eljárások, felvillantva a hosszabb távú együttműködés lehetőségét. Hangsúlyos részét képezték az előadásoknak a klímaváltozás népegészségügyi vonatkozásaival kapcsolatos kutatások, köztük a klímaszorongás, a migráció és a betegségek közötti kapcsolat, a hőhullámok hatásai és ezen problémák kezelésére alkalmazható stratégiák bemutatása. Emellett meteorológiai, agrárkörnyezetgazdálkodási és környezeti problémák voltak terítéken, de hallhattunk a cunamikhoz, földcsuszamlásokhoz, erdőtüzekhez kapcsolódó kutatásokról is – tudtuk meg Dr. Sipos Györgytől, az SZTE TTIK Természet- és Környezetföldrajz Tanszék tanszékvezetőjétől, a konferencia főszervezőjétől.


KJA-Number-2748


A résztvevők egy jelentős köre kiemelte, hogy a konferencia erőssége, hogy nagyban elősegítette a különböző szakterületek közötti kommunikációt és együttműködést. Ezt elősegítendő a szervezők az egyes szekciókba igyekeztek úgy összeválogatni az előadásokat, hogy azok egy-egy témakör, például az aszály földrajzi, ökológiai és egészségügyi vonatkozásait is lefedjék. Számos interdiszciplináris munkakapcsolat és projekt alapjait sikerült így remélhetőleg lefektetni, tette hozzá Prof. Dr. Paulik Edit, a konferencia társszervezője.

A konferencia második napján megrendezett workshopok, a hidrológiai modellezés, a népegészségügy, a mesterséges intelligencia alkalmazások, illetve a mikro- és nanoműanyagok kapcsán igyekeztek a részvevők bevonásával feltárni az aktuális kutatási trendeket és az együttműködési lehetőségeket. A workshopok lehetőséget adtak az SZTE olyan nemzetközi kutatásainak bemutatására is, mint nanoműanyagok környezeti hatásával, elterjedésével (PLAGROSYS és NOEMA) és a Tisza és vízgyűjtő területének vízgazdálkodásával (ADAPTISA) kapcsolatos projektek. Ezek az interdiszciplináris vizsgálatok és eredményeik bemutatása rendkívül jól integrálódtak a konferencia programjába, jegyezte meg Dr. Szilágyi István, a PLAGROSYS projekt vezetője.


f8981fed-a652-4c65-97ae-f090ea5f5b30

Az eseményt egésznapos terepbejárás zárta, melynek keretében a Dél-Alföld legfontosabb természeti veszélyeiről kaptak áttekintést a résztvevők, a Homokhátságot sújtó aszálytól az inváziós növények okozta problémákon át, a Tiszát érintő árvizekig.

KJA-Number-2758


A Szegedi Tudományegyetem víztudományi kompetenciái ismét nemzetközi tudományos reflektorfénybe kerültek a konferenciának köszönhetően, amit 2027-ben ismét szeretnének megrendezni.


KJA-Number-2760

A 149401 számú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a MEC_SZ_24 pályázati program finanszírozásában valósult meg.

SZTE Infó

fotó: Kovács-Jerney Ádám