2024. október 11-én pénteken kerül megrendezésre A Földtudományi Sokféleség Nemzetközi Napja, melynek keretén belül a "Geokéktúra - Az Országos Kéktúra földtudományi értékei" c. kötet könyvbemutatójára is sor kerül.
Helyszín: Magyar Természettudományi Múzeum, Semsey-terem
Az ülés részletes programja IDE KATTINTVA elérhető.
Az ülésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Sikeres volt a Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet szakértőinek közreműködésével megvalósított Park(ing) Day. A program játékos betekintést engedett abba, hogy mivel is foglalkozik a földrajz tudományága. A kezdeményezés helyszíne két Somogyi utcai parkoló volt, az SZTE rektori hivatali épület mellett.
Intézetünk a 2024-es őszi félévben is tart helyi Tudományos Diáköri Konferenciát, melyen az intézet hallgatói bemutathatják kutatási eredményeiket.
A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézetének kutatói is részt vettek abban a Duna egészét érintő kutatásban, amely a folyó menti hullámterek árvizekre gyakorolt hatását is vizsgálta. A mostani árvíz előtt a Natural Hazards című rangos szaklapban megjelent közleményük rávilágít arra, hogy a Középső-Dunán, mely a magyarországi és a szerbiai szakaszt foglalja magába, a felsőbb szakaszokhoz képest elenyésző a hullámterek árvízi szintekre gyakorolt hatása. Megoldást is javasolnak a szakemberek a kutatási eredmények alapján.
Több helyszínen, több programmal is csatlakozik a Szegedi Tudományegyetem az Európai Mobilitási Héthez és Autómentes Naphoz. A bringás reggeli és ingyenes kerékpárszerviz mellett a Park(ing) Day ad alkalmat arra, hogy szokatlan környezetben bárki elmondhassa véleményét a szegedi közlekedésről.
2024. szeptember 1. napjával Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés c) pontja alapján – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – Dr. Pál-Molnár Elemért egyetemi tanárrá nevezte ki.
Minden kezdet nehéz. A Földrajz- és Földtudományi Intézet orientációs napot tartott új, elsőéves hallgatóinak, hogy könnyebben kezdhessék meg egyetemi tanulmányaikat.