Francia Dóra II. éves MSc Geográfus hallgatónk, Új Nemzeti Kiválóság Ösztöndíjasunk a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megkeresésére a street artról, annak turisztikai, városfejlesztő hatásáról tartott előadást. Az eseményen megjelent a helyi sajtó is, a Városi televízió és a Délmagyarország is beszámolt az előadásról!
Dr. Szilassi Péter: A SÁNTA DERVIS, ÉS EGY HALDOKLÓ TÓ NYOMÁBAN: ÜZBEGISZTÁN 2019
Szakmai és ismeretterjesztő fórum a klímaváltozás és a helytelen tájhasználat okozta szélsőségek megoldására.
2019. október 31.-én a XXXIV. Országos Diákköri Konferencia központi zárórendezvényén az MTA Dísztermében adták át az OTDT Mestertanári Aranyérmeket. E kiemelkedő díjakat kétévente kaphatják meg az oktatók-kutatók.
A Mestertanári Aranyérmet azok az oktatók-kutatók kaphatják, akiknek a hallgatói legnagyobb sikerekkel szerepeltek az elmúlt időszak országos diákköri konferenciáin, és akik legtöbbet tettek a diákköri mozgalomért témavezetőként, szervezőként, zsűritagként, opponensként. Országosan 58 díjat osztottak ki, szekciónként 1-4-et. A Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetéből idén két oktató is ebben az elismerésben részesült, Dr. Bajmócy Péter András egyetemi docens (Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék, Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció) és Dr. Kiss Tímea egyetemi docens (Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció).
Kedves Kolléga, Kolléganő!
Várjuk jelentkezését a Kárpát-medence egyik legnagyobb földrajzversenyére. Alább tájékoztatjuk a versenyre való jelentkezés menetéről, a verseny fordulóiról, értékes nyeremények részleteiről.
A XXV. Országos Urbanisztikai Konferencián adták át az egyéni Hild János-díjat. A díjat idén két kiemelkedő szakember kapta Ongjerth Richárd és Dr. Kovács Zoltán személyében. A Magyar Urbanisztikai Társaság részéről Dr. Salamin Géza nyújtotta át az elismerést.
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TISZTELETTEL MEGHÍVJA a SZAB Föld- és Környezettudományi Szakbizottságának a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett előadóülésére.