Március 24-én a Mátra Kincsei – Turisztikai és Vendéglátóipari Szaknap és Verseny döntőjén 6 kiváló hallgatói csapat mérte össze tudását. Kreativitásban, szakmaiságban és előadásmódban sem volt hiány!
A verseny célja, hogy a turizmus és vendéglátás iránt érdeklődő egyetemisták gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, és kapcsolatba lépjenek a szakma kiemelkedő képviselőivel.
A döntőt három fantasztikus zsűritag értékelte:
Váczi Rozi, a Matyó Design alapítója,
Tóth Sándor, a Bányai Coffee cégcsoport tulajdonos ügyvezetője,
Veégh Máté, a Mellow Mood Hotels általános igazgatója.
1. helyezett lett Maradi Ádám Péter földrajz szakos és Vadászy Katalin turizmus-vendéglátás szakos hallgatók. A felkészítő tanár: Dr. Berki Boglárka, a mentor: Bődi Ivett.
Vadászy Katalin vagyok, másodéves turizmus-vendéglátás szakos hallgató itt a Szegedi Tudományegyetemen. Amikor meghallottam a hírt a Mátra Kincsei Turisztikai versenyről, rögtön lelkes lettem, hogy kipróbálhatom az eddig megszerzett tudásomat. Úgy gondoltam, hogy Maradi Ádámmal ketten jó csapatot alkotnánk, hiszen ő földrajzot tanul az egyetemen, és így a kettőnk tudását összeadva, egy igazán jó projektet tudnánk létrehozni.
Be is adtuk a jelentkezésünket, azonban csak két hetünk volt elkészíteni a projektünket az első fordulóig. Több lehetőség közül mi a „Mátra ízei – Gasztrotúra újragondolva” kategóriában indultunk. Kritérium volt a megvalósíthatóság, költséghatékonyság, és az élményszerűség.
Bele is vetettük magunkat a kutatómunkába, hogy mélyebben megismerjük a Mátra turisztikai térséget, és a már meglévő turizmusfejlesztési stratégiáját. Sokat ötleteltünk, és nézegettük a lehetséges desztinációkat, kulturális és hagyományos alapokat, amikre építeni lehet. Amikor kirajzolódtak az ötleteink, felkerestük Berki Boglárkát, hogy kikérhessük a véleményét az alapötleteinkről. Segített azoknak az irányvonalaknak a megtalálásában, amikre érdemes nagy hangsúlyt fektetnünk a kidolgozás során.
Úgy gondoltuk, hogy innen Szegedről nem tudunk kitalálni megvalósítható projektet, ezért hétvégén elutaztunk Gyöngyösre. Vidróczki Márton mátrai betyár legendájára épülő kültéri szabadulószoba élményt találtunk ki betyáravatással és borvacsorával. A szlogenünk: Légy betyár te is egy napra!
Végigjártuk az útvonalat, ahová a játékot terveztük, és felkerestük a Farkasmályi borvidék pincészeteit, hogy ki tudjuk választani a programunk utolsó állomását. Minden helyen örömmel fogadtak minket, és meséltek a helyi borkészítésről, a mátrai borkészítés hagyományairól, valamint a saját pincészetükről.
A választásunk a Bárdos pincészetre valamint a Regélő Borház és Csárdára esett, ahol biztosítani tudjuk a vendégeknek az autentikus hangulatot, valamint szálláslehetőséget is tudunk kínálni. Bárdos Benjámin és Nagy Imre sokat meséltek a lehetőségekről, és körbevezettek minket.
Az utazás nagyon sok inspirációt adott, azonban még hátra volt a projekt kidolgozása, hiszen minden pontosan meg kellett terveznünk.
Izgatottan érkeztünk az első fordulóra, aminek a BGE adott helyszínt. Minden csapatnak 10 perce volt az ötlet előadására. Amikor kiderült, hogy a 6 szerencsés továbbjutó közé kerültünk, nagyon lelkesek lettünk. A zsűriből került ki a következő mentorunk, akinek a segítségével tovább kellett fejlesztenünk az ötletünket a döntőig. Bődi Ivett vezetésével elkezdtük kiegészíteni a projektet, és minden apró részletet kidolgoztunk. Ádám teljesen elkészítette a szabadtéri szabadulószoba menetét, aminek segítségével megmérettethetik magukat a betyárjelöltek. Készítettünk továbbá egy swot analízist, egy átfogó marketing tervet plakát és social média tervekkel. Úgy alkottuk meg a projektünket Berki Boglárka hatására, hogy teljesen fenntartható módon tudjon működni.
A döntőnek az Ózon hotel adott helyszínt. Nagyon szoros volt a verseny, minden csapat nagyon kidolgozott prezentációval készült. Plusz kritérium volt, hogy merjünk kilépni a hagyományos prezentálás keretei közül, így minden csapat készült interaktív előadási elemekkel, termékmintákkal, prospektusokkal.
Az eredményhirdetés a gálavacsorán történt. Izgatottan várta minden csapat az eredményt. A zsűri visszafele haladt a helyezések kiosztásával. Ahogy fogytak a csapatok, Ádámmal egyre izgatottabbak lettünk. Amikor már a második csapat neve is elhangzott, szinte el sem akartuk hinni, hogy megnyertük a versenyt. A zsűri tagjai végül minket szólítottak, és szívből gratuláltak a munkánkhoz. Azt emelték ki, hogy a miénk volt az egyetlen olyan projekt, amit akár másnap meg lehetne valósítani.
Úgy érezzük, hogy fontos tényező volt a győzelmünkben az, hogy egyetemi tantárgyaink egy olyan biztos alapot nyújtottak, amiknek segítsgével az ötleteink valóban gyakorlatba ültethetőek lettek.
Fantasztikus élmény volt az egyetem határain kívül is kipróbálni az eddig megszerzett tudást. Hatalmas megerősítést is jelentett a verseny abban, hogy a szakmában van a helyünk, hiszen szívvel lélekkel lelkesedünk a turizmusért és a földrajzért.
Fotók: Maradi Ádám és a Mátra kincsei verseny szervezői