A_felev_meneterol_technikai_reszleteirol_a_kurzusok_megtartasanak_mikentjerol_a_tajekoztatot_itt_olvashatjatok_Adott_kurzusokkal_kapcsolatos_kerdesekkel_kerjuk_forduljatok_az_illetekes_oktatoh

Egyetemi tanári kinevezés a Sándor-palotában

2024. szeptember 1. napjával Sulyok Tamás Magyarország köztársasági elnöke az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés c) pontja alapján – a kultúráért és innovációért felelős miniszternek a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára – Dr. Pál-Molnár Elemért egyetemi tanárrá nevezte ki.

Az egyetemi tanári kinevezés átadására a Sándor-palota Tükörtermében 2024. szeptember 11-én került sor.

Dr. Pál-Molnár Elemér a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Földrajz- és Földtudományi Intézetének vezetője, az SZTE TTIK Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék oktatója. Professzor úr kutatásainak előterében a magmás kőzettan és geokémia, a magmás folyamatok értelmezése és az értelmezésben rejlő regionális korrelációs lehetőségek vizsgálata áll. A „Vulcano” Kőzettani és Geokémiai, a GeoTerroir Kutatócsoportok, valamint az általa 2009-ben létrehozott GeoLitera szakmai műhely alapító vezetője, a GeoLitera kötetek főszerkesztője.

Elsősorban ásványtani, magmás kőzettani és geodinamikai tárgyakat oktat.


Kinevezéséhez szívből gratulálunk!


240911_ST_Egyetemi_tanari_kinevezesek_ART_0904_