A Civil Faluban ez évben is képviseltette magát az SZTE, ahol számos érdekes program közt Intézetünk által kínált játékos kvízen is próbára tehették tudásukat a látogatók. Műholdképek és légifelvételek alapján kellett kitalálni, hogy az adott területnek mi lehet a funkciója, milyen szerepe lehet. Egy másik kvízben pedig különböző földrajzi tájak zenéjét lehetett megtippelni Hawaiitól egészen Mongóliáig. A program ceremóniamestere Kovalcsik Tamás tanársegéd volt.
A Szegedi Egyetemi Magazin pénteki SZIN különkiadásában is megjelentünk: https://u-szeged.hu/download.php?docID=121361
Március 24-én a Mátra Kincsei – Turisztikai és Vendéglátóipari Szaknap és Verseny döntőjén 6 kiváló hallgatói csapat mérte össze tudását. Kreativitásban, szakmaiságban és előadásmódban sem volt hiány!
Intézetek
AZ EGYETEMRŐL
HASZNOS OLDALAK