otdk_onkentes_felhivas

Felhívás OTDK szervezésben való önkéntes hallgatói munkára!

Ha szeretnél részt venni az Országos Tudományos Diákkör Fizika-Földtudományok-Matematika szekciójának országos döntőjének lebonyolításában Szegeden, április 6-9. között, kattints a részletekért!

Kedves Hallgatók!


Az SZTE TTIK rendezi az Országos Tudományos Diákkör (OTDK) Fizika-Földtudományok-Matematika szekciójának országos döntőjét Szegeden, április 6-9 között. A versenyre mindegy 300 egyetemistát várunk Magyarország, illetve a Kárpát-medence minden részéről. Sajnos a járványhelyzet miatt rendhagyó módon az idei OTDK-k online módon kerülnek lebonyolításra. Azonban így is számtalan tudományos és közösségi programot szervezünk a résztvevőknek. Ezért, ugyanúgy, mint ha jelenléti OTDK lenne, szükségünk van hallgatói segítségre is, igaz, most kicsit más formában, mint máskor. Erre várjuk a jelentkezéseiket.

A legfontosabb elemként a konferencia 6-10 fős tagozatokra lesz osztva, ezeken belül versenyeznek a hallgatók, ahol egy-egy előadást kell bemutatniuk a saját kutatásukból, illetve a zsűri értékeli őket és kérdéseket tesz fel. A konferencia a coospace-en belül kerül lebonyolításra, de minden tagozathoz szükséges lesz egy fő hallgatói segítő (szekciótitkár), aki a technikai lebonyolításért felel (a megfelelő háttérsegítséggel), illetve aki koordinálja a zsűri munkáját (mikor, mit kell kitölteni, hogyan lehet átadni az előadómódot, stb). A földrajz-föltudomány terén 17 tagozat lesz 4 időpontra elosztva, szóval erre a munkára 5-6 hallgatót várunk.


További programokat is szervezünk a hallgatóknak (tudományos előadások, kulturális programok, Szeged bemutatása kisfilmeken keresztül, kvíz, stb), ezekhez is szükség lesz technikai személyzetre. (4 fő)


Az előkészületek is igényelnek hallgatói segítséget (regisztrációs csomag összeállítása, zsűri ajándékainak összeállítása, filmek készítése, fotózás, előfeladatok, stb). (4 fő)


A konferencia minden programja regisztrációköteles lesz, ez szintén a Coospace-en belül zajlik majd, ennek ellenőrzése is segítséget igényel (2-4 fő).


A nyitó- és záróünnepség során is szükséges lesz technikai személyzet, illetve, mivel ezeknek egy része a helyszínen zajlik majd, annak kialakításához is kellenek emberek (4 fő).


Összesen a földrajz-földtudomány részéről 15 segítő hallgatóra lesz várhatóan szükségünk. Természetesen egy ember nem csak egyféle feladatban vehet részt. A segítő hallgatók a munkájuk mellett részt vehetnek a konferencia minden rendezvényén.

A munka önkéntes, de akinek szüksége van rá, SZV-kurzusként is meghirdetjük (OTDK-szervezés, földrajz-földtudomány), illetve jelképes pénzbeli honoráriumot is kaphatnak a hallgatók.

Jelentkezni emailben lehet Bajmócy Péter ügyvezető titkárnál a bajmocypeter@hotmail.com emailcímen legkésőbb 2021. február 22-ig.


A szervezők nevében:

Dr. Mucsi László ügyvezető elnök

Dr. Bajmócy Péter ügyvezető titkár

Dr, Gulyás Ágnes földtudományok alszekció koordinátor

Dr. Nagy Gyula társadalomföldrajz alszekció koordinátor


Friss Hírek

palyazat


A Magyar Földrajzi Társaság Oktatásmódszertani Szakosztálya idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Ehhez kapcsolódóan Földrajz - Én ezért szeretlek! címmel pályázatot ír ki földrajzot tanító kollégák, valamint geográfus szakos egyetemi hallgatók (BsC, MsC) és földrajz tanár szakos hallgatók részére.


Az értékes nyereményekkel díjazott pályázat részleteiről a csatolt dokumentumból tájékozódhatnak.