SZTE FFI 2021. augusztus

Hallgatónk és kollégánk beszélget a Szeged-Hódmezővásárhely várospárosról
2021. szeptember 03.


Várospár van születőben Az Építő-KITT Klaszter őszi online nyitó találkozójának fókuszában Hódmezővásárhely népesség megtartó erejének statisztikai vizsgálata áll, annak kapcsán, hogy a hamarosan meginduló vasútvillamos kapcsolat során milyen lehetőségek nyílnak meg majd az építőipari vállalkozások számára a Hódmezővásárhely – Szeged tengely mentén.

Az esemény nyitott, becsatlakozás az alábbi linken: meet.google.com/bik-wust-ago

Beszélgetőtársak: Nagy Imre várostervező, Dr. Nagy Gyula az SZTE adjunktusa és Dratsay Dénes az SZTE TTIK OTDK nyertes hallgatója

Időpont: 2021.szeptember 6. 15 óra

Lebonyolítás: online beszélgetés: meet.google.com/bik-wust-ago


2021. szeptember 03.

A Civil Faluban ez évben is képviseltette magát az SZTE, ahol számos érdekes program közt Intézetünk által kínált játékos kvízen is próbára tehették tudásukat a látogatók. Műholdképek és légifelvételek alapján kellett kitalálni, hogy az adott területnek mi lehet a funkciója, milyen szerepe lehet. Egy másik kvízben pedig különböző földrajzi tájak zenéjét lehetett megtippelni Hawaiitól egészen Mongóliáig. A program ceremóniamestere Kovalcsik Tamás tanársegéd volt.

A Szegedi Egyetemi Magazin pénteki SZIN különkiadásában is megjelentünk: https://u-szeged.hu/download.php?docID=121361

2021. augusztus 27.

2021.09.03-04. között kerül megrendezésre az I. OTDK Plusz FiFöMa szekciója, mely az OTDK-n első helyet elért hallgatók versenye. A versenyzők három tagozatban mutatják be pályamunkáikat, és a legjobb előadó nyer.

Az eseményt élőben követhetitek majd youtube csatornán!

Részletek hamarosan!

Friss Hírek

044A7469

Ünnepélyes keretek között köszöntötték 2022. június 30-án a Szegedi Tudományegyetem karainak, tanszékeinek, intézeteinek, klinikáinak és intézményeinek új vezetőit és kitüntetettjeit. Az elismeréseket Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora és Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja adta át.