Több mint száz kiválóságát díjazta az SZTE
Idén Szent-Györgyi Albert Kiválósági Díjátadó Ünnepség néven rendezték meg azt a hagyományos eseményt, amelyen átvették kinevezésüket az új dékánok, igazgatók, intézetvezetők és tanszékvezetők, valamint oklevelekkel díjazták az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégákat. Összesen több mint százan részesültek elismerésben.

Saját forrásból újítják fel - interaktív tantermek is lesznek az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézetben
A Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézete jelentős infrastruktúra-fejlesztésen esik át, melynek célja az oktatás és kutatás szinergiájának erősítése, valamint a globális természeti kihívásokkal foglalkozó kutatások hatékonyságának növelése. Az Egyetem saját forrásból megvalósuló beruházása biztosítja, hogy a világszínvonalú tudományos munkához és oktatáshoz megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre.

A geológia segítheti a magyar borok nemzetközi sikerességét
A Szekszárdi Tudásközpontban rendezték az első Nemzetközi Lösz Terroir Konferenciát, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Földrajz– és Földtudományi Intézet GeoTerroir Interdiszciplináris Kutatócsoportjának tagjai ismertették a lösz, mint üledékes kőzet tudományos ismérveit. A nemzeti és nemzetközi országimázs szempontjából kulcsfontosságú természeti kincsünk, a lösz az abból táplálkozó haszonnövényeken, mint például a szőlőn és az arra épülő borászaton keresztül fejti ki hatását.

Arkhimédész nyomdokain – visszatér a természetbe a tudományos oktatás
A tudományos ismeretterjesztés ősi módszeréhez nyúlik vissza a Szegedi Tudományegyetem egyik legújabb speciálkollégiuma, a „GeoKéktúra I.”, amely a földtudományi és földrajzi jelenségeket, folyamatokat keletkezési, előfordulási helyükön vizsgálja, vagyis a természetben. A különleges, terepgyakorlattal egybekötött kurzust az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológia Tanszéke hirdette meg az ott tanuló nappali és levelező rendszerű képzésben részt vevő BSc-s és MSc-s hallgatói - például földtudomány, földrajz, környezetmérnök szakosok - számára.

A kontinens jövőjét meghatározó európai geotermikus kutatások képviselői tanácskoztak Szegeden
Másodszor adott otthont a Szeged az Európai Geotermikus PhD Napok rendezvénynek. 2013. után 2025-ben is a Szegedi Tudományegyetem szervezésében valósult meg az a jelentős nemzetközi tudományos konferencia, amelynek fókuszában korunk egyik legsokoldalúbban felhasználható zöld energiája, a geotermikus energia állt.

Klímaváltozás kutatócsoport alakult - az SZTE kutatói összefogása a globális kihívásokra
Napjaink egyik legégetőbb globális kérdése, hogy hogyan változik éghajlatunk, azzal pedig egész életünk. Erre a kérdésre keresi a választ, minden akadémiai tudást összefogva a Szegedi Tudományegyetem, tavasztól központilag koordinált formában is. Az SZTE klímaváltozással kapcsolatos kutatásait és különböző területekről érkező szakértőit fogja össze a március elsejével létrejött Klímaváltozás Interdiszciplináris Kutatócsoport. Az első évben kollaboráció részvevőinek összegyűjtése és a kapcsolható kutatások rendszerezése lesz a munka fókuszában.

