Európában csak Reykjavíkban használnak több geotermikus hőt a város fűtésére, mint Szegeden
A Szegedi Tudományegyetem a legnagyobb geotermikus energiára épülő távhőt felhasználó közfogyasztó a városban. Ez a fajta energia ebben a térségben viszonylag könnyen elérhető, felhasználása pedig a legjelentősebb környezetvédelmi projekt. Cikkünkben Dr. Bozsó Gábor, az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének szakértője öntött tiszta (termál)vizet a pohárba a geotermikus energia felhasználásával kapcsolatban.
„Sorsszerű, hogy az Egyetem Napján vehettem át a Pro Universitate-díjat” – interjú Dr. Pál-Molnár Elemérrel
Erdélyben született, Kolozsvárról indult és Szegeden teljesedett ki. Ez a mondat nemcsak a Szegedi Tudományegyetemre igaz, hanem Dr. Pál-Molnár Elemérre is, aki éppen annak a két egyetemnek a „születésnapján” vehette át a Pro Universitate-díját, amelyet személye is összeköt.
Pro Universitate díjjal tüntették ki tanszékvezetőnket, Dr. Pál-Molnár Elemért
A szakmai közösség, valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara javaslatára az Egyetem Szenátusa Pro Universitate díjjal tüntette ki Dr. Pál Molnár Elemért, amelyet 2024. november 11-én, az Egyetem Napján vehetett át.
Dollármilliókat spórolhat a gyémántbányászatnak a Szegedi Tudományegyetem kutatása
A gyémántkitermelés költséghatékonyabbá tétele mellett jelentősen csökkenti a környezeti terhelést is az a kutatás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Geológia Tanszékén végeznek. Sahroz Khan, az SZTE Földtudományok Doktori Iskolája PhD-hallgatója kutatásának fókuszában az áll, hogy mi különbözteti meg a meddő és a gyémántban gazdag lelőhelyeket.
Szegedi geológusokkal együtt ünnepelte a földtudományok sokszínűségét Juhász Árpád
Még mindig úton a kék bolygó vándora, Magyarország legismertebb geológusa, Juhász Árpád. Ezúttal Dr. Pál-Molnár Elemérrel, az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének intézetvezetőjével és az SZTE alumnusával, Veres Zsolttal találkozott a Földtudományi Sokféleség Nemzetközi Napján. A Magyar Természettudományi Múzeumban az SZTE GeoLitera által kiadott Geokéktúra című könyvről is beszélgettek az „évmilliomosok”.
Válasz a globális természeti kihívásokra: megújul az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézete
Október elsejétől új szervezeti felépítéssel működik tovább a Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézete (FFI), ahol az oktatók és a kutatók korunk legnagyobb globális természeti kihívásaira keresik a válaszokat, és ezt a hagyományokra épülő, innovatív tudást és szemléletet kívánják átadni a hallgatóiknak. A hazai földtudományi oktatás és kutatás egyik legjelentősebb bázisa úgy alakul át, hogy hatékonyabbá válik a kiválóság elérése, ösztönzése.