Felkészítés a doktori fokozat megszerzésére

    Doktori képzés információk
    A képzés végére a hallgatónak az FDI kurzusok teljesítésével legalább 240 kreditet kell megsze-reznie.
    A 4. félév végére a hallgatónak az FDI kurzusok teljesítésével legalább 120 kreditet kell megsze-reznie.
    Az egyes beszámoltatási időszakokban (szemeszter) az FDI kurzusokkal legalább 20, legfeljebb 45 kredit teljesítendő.
    A hallgatónak az első félév végén be kell mutatnia a kutatása rövid tervezetét (adott formában küldi az FDI titkár részére), amelyet az FDI Tanácsa véleményez és szavazással dönt annak elfoga-dásáról. Az elutasított kutatási tervet a hallgatónak átdolgozás után újból be kell nyújtania.
    A hallgató munkáját a témavezető mellett a felvételi eljárás során választott oktatási/kutatási programnak a vezetője ismeri a legjobban; így a Kutatás 1–6, Szakirodalmazás 1 és 2., Oktatás 1–8, Előadás (hazai, illetve nemzetközi konferencián) és a Poszter (hazai, illetve nemzetközi konferenci-án) kurzusok és igazolásuk az oktatási/kutatási program vezetőjéhez kapcsolódik.
    A Beszámoló 1 – 4. kötelező kurzusok felelőse a Doktori Iskola vezetője és a titkára.
    A Kutatás 1–6. kötelező kurzusokból összesen 120 kreditet kell szerezni. A Kutatás 1. a 3. félév-től vehető fel.
    A Szakirodalmazás (1. és 2.) kurzusok csak a képzés első évében vehetők fel.
    Előadás (hazai, illetve nemzetközi konferencián) és a Poszter (hazai, illetve nemzetközi konferen-cián) kurzusokkal összesen legfeljebb 32 kredit ismertethető el.
    A magyar nyelvű PhD képzés hallgatói minden esetben felvehetik az angol nyelvű tárgyakat. A hasonló címen magyarul, illetve angolul meghírdetett tárgyak kredit értéke egyszer számolható el. Ha az egyszerre magyarul és angolul is meghírdetett, hasonló című kurzusra külföldi hallgató felje-lentkezett, az oktató dönthet úgy, hogy csak angolul tartja a kurzust.
    A 4. félév végén a hallgatónak komplex vizsgát kell teljesítenie. A vizsgára bocsáthatóság feltéte-le, hogy a hallgató legalább 90 megszerzett kredittel rendelkezik és teljesítette a kötelezően előírt tárgyakat (Beszámoló 1. és Kutatás 1.); valamint felvette a Beszámoló 2. és Kutatás 2. kurzusokat.
    A disszertációt a komplex vizsgától számított 3 éven belül be kell nyújtani. A 3 éves időtartamot a komplex vizsga napjától kell számolni és az adott szemeszter végéig kell figyelembe venni; vagyis az általánosan a tavaszi félévben vizsgázók esetében a határidő a 3. év augusztus 31. napja.
    Képzési/kutatási programokhoz társítható különböző kurzusok: Geoinformatika (GIS), Geológia (GEO), Meteorológia (MET), Társadalomföldrajz (TÁR), Természetföldrajz (TEF). A PED jelzésű kurzusok a tanári, szakmódszertani kurzusokat jelzik, amelyek a választott témától és témaveze-tő(k)től függően a Társadalomföldrajz, vagy a Természetföldrajz programhoz társíthatók.
    Az őszi félévben 63 db, a tavaszi félévben 68 db különböző kurzus felvételére nyílik mód. Ezt kiegészítik a további, kredittel elszámolható tevékenységek; őszi félévben 7 db, tavaszi félévben 8 db.
    A PhD hallgatók teljesíthetnek online kurzusokat (pl. Coursera), amelyek becsatornázhatók a képzésbe és a kreditigazolásba. Kredit elszámolásuk külön, mint ’Elismeréssel elfogadott kredit’ jelenik meg az igazolásban és nem számítódik bele a szükséges 240 kreditbe.
    A képzés során más egyetemek részképzésében teljesített kurzusok elfogadását és kreditértékét az FDI Tanács állapítja meg.

    Képzési terv


    Kurzusleírások