Nevtelen_terv_3

A földrajz tantárgy jövője a tét

Alkalmazni az elsajátított ismereteket – ez az egyik legfontosabb szempontja napjainkban a korszerű pedagógiának. Négy hazai egyetemünk kutatóinak módszertani csapata is évek óta ezen dolgozik. A földrajztanítás az utóbbi években nehéz helyzetbe került, fokozatosan csökkentették az óraszámokat, a szakiskolák hetven százalékában pedig megszűnt a földrajz tantárgy.

A megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kell a pedagógusoknak, ehhez szeretne segítséget nyújtani számukra a módszertani projekt.

A teljes cikk elolvasható ITT!

Friss Hírek

2024. február 29-én, csütörtökön a „100 éves a szegedi geográfusképzés: földrajztudomány a fenntartható jövő szolgálatában” című előadássorozat első előadása, ahol Vajda Tamás, az SZTE Levéltárának igazgatója bemutatta Kogutowicz Károly iskolateremtő munkásságát, majd ezt követően intézetünk jelen lévő oktatói, illetve a közönség szakmai beszélgetést folytattak az előadóval.

Az érdeklődőknek köszönjük a részvételt.