fejlec_v1

Mezősi Gábor

Március 15. - Állami kitüntetéseket adtak át

Átadták a nemzeti ünnepen az állami kitüntetéseket. Ebben az évben is több szegedi egyetemi polgár van a díjazottak között.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült: Balogh Dénes, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának ápolási igazgatója, és Hajdú József, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Munkajogi és Szociális jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézetének intézetvezetője.

A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetését Csúri Károly germanista, filológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa kapta.

A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának kitüntetését Gácser Attila biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézetének vezetője, egyetemi tanár, Klivényi Péter neurológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinikájának igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, Mader Béla, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárának nyugalmazott főigazgatója és Pécsváradi Ferenc Attila, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Növénybiológiai Tanszékének egyetemi docense kapta meg.

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetésben Mezősi Gábor, a földrajztudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa részesült.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Mezõsi Gábor, a földrajztudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa.



Friss Hírek

Friss hírek
2023. február 11.
2023. november 14.

Rendezvények, események

Rendezvények és események

Kövess minket

FacebookinstagramYouTube